Neked mit súg az Ősz?
Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja Isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Ismerős sorokként cseng mindenkinek Petőfi szép természet versének kezdete.
Neked mit súg az ősz?
A hidegebb, esősebb, ködösebb időjárást, a nyár gyászolását, ahogy a varjúkárogás:”kár, kár, elmúlt a nyár!” hallható?
A természet változásait, színesedését, levelek hullását, aztán felkészülését a téli hidegre? A föld párás kisugárzását a vastag avartakaró alól? A nap erejének egyre ritkább, ámde értékesebb élvezetét?
A bőrünkön is átengedjük az őszt, a bensőnkben is megmozdul valami, ami követi a természet járását?
Ady szavaival:
„…S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit…” Párizsban járt az ősz című versében
Az őszi napéjegyenlőség napjához és az azt követő időszakhoz az elmúlás, a búcsúzás és a számadás köthető. A tudók hagyatéka szerint ezen időszak volt, amikor megemlékeztek őseikről-hőseikről. A mai napig fennmaradt Mindenszentek, Halottak napja ünnepe. Módunkban áll emlékezni, elcsendesedni, s kapcsolódni őseinkhez. A lehetőség megmaradt, hogy képesek legyünk sokkal inkább a tudatunk által átvenni a tudást, mint a destruktív veszteségérzésbe kapaszkodni. Őseink ezt még tudták, mert a természettel éltek, ismerték az elmúlást, a halált, ahogy a születést is, mint természetes velejárója az életnek. S ezen időszak alatt emlékezetükkel érzékelték, hogy őseink nem halnak meg teljesen, nem múlnak el nyomtalanul.
S így kerek a világ, a külső világ együtt a belsővel, a környezet változásait átengedve lelkünket, szellemünket is átadhatjuk az elmúlás megélésének, mintegy összegezve, értékelve az év eddigi eseményeit, történéseit mind külső, mind belső valóságunkban.
Neked mit súg az Ősz?