Egyszer egy sűrű napon nagy rohanás, pörgés közepette úgy döntöttem adok magamnak két pillanatot. Megálltam és felnéztem az égre. Két ölyvet láttam a magasban, gondoltam éhesek, vadásznak, ennyi. De a tekintetem megragadták és azt vettem észre, hogy belefeledkezem a megfigyelésükbe. Néhány pillanat volt csupán, de megfogott az ő világuk, viselkedésük egymással, úgy tűnt ez valami nászrepülés így tavasszal, fogalmam sincs, van-e ilyen nekik. Belecsöppentem az ő világukba. S miért jó ez nekem? Mert ezáltal a saját feszített mókuskerekemből kiszakadtam, felfrissültem. Örültem a megfigyelésnek: a szerelemnek, szabadságnak, az életnek…
Te szoktál felnézni az égre, hagyni időt és lehetőséget magadnak kiszakadni a taposómalmodból?
Húzzuk az igát, mint a szemellenzős lovak, s nem is vesszük észre a merevségeinket, fásultságainkat, már csak a hétköznapi dolgok foglalják le a gondolatainkat, azokból is inkább a problémákra figyelünk. Ismerős vagy nem vallod be? Az agyunk, az egó segítségével, (védekezésből persze) nagyon ügyesen működik, mert mindig kompenzálunk valamivel, hogy ne legyen ennyire sivár a kép, hogy minden reggel fel tudjuk venni az igát újból és újból. A kompenzálás elhiteti veled, hogy rendben van az életed, hogy jó, ahogy van minden. Pici örömforrások be tudnak csapni, de az örök kérdés: EZ AZ, AMI KELL NEKED VAGY LEHETNE MÁS, JOBB IS?
Persze szándékosan siralomképet festettem, kicsit túlzok, mert csírájában kell elkapni a fásultságot. Az elkapáshoz észre kell venned, hogy nem elég ez így neked és dönteni arról, hogy másképp szeretnéd.
Milyen felnőtt-, vagy később öregkort szeretnél? Milyen ember szeretnél akkor lenni?
Lassan elterjedőben van a „majd, ha öreg/nyugdíjas leszek, akkor majd hú, de sok mindent fogok csinálni, ráérek majd akkor élvezni az életet” életszemlélet. Biztos, hogy ráérünk? Meggyőződésem, hogy nem. A tapasztalatok szerint az, hogy valakiből milyen ember lesz idős korában, attól függ, hogyan élte az életét, hogyan készítette elő az öregkorát. Figyelt-e a saját igényeire?
Ez is egy döntés. Az én nagymamám nagyon sokat gürizett az életében, s iszonyú zsémbes volt, nem volt vele könnyű, s egész időskorára jött rá, hogy meg lehet lágyulni, s szerethetővé lenni. Kár, hogy csak utolsó pár évében döntött így, amikor már nem sokan voltak körülötte…
Te engedsz magadnak kitekintést, rácsodálkozást a világra?
Csinálj minden nap valami mást, valami újat, ne engedd rutinná szürkülni az életed! Vedd le a szemellenzőt!
Légy nyitott a környezetedre, tanulj új dolgokat, élvezd, amit csinálsz, próbálj ki újat, minden nap valamit. Találd meg, mi az ami felfrissít, kihúz a robotból. Bármit lehet, csak ne kompenzálás, hanem igazi megoldás, igazi feltöltődés legyen.
Ha a te életed nincs fásultságveszélyben, írd meg, hogy csinálod!!!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: